Kutyát uszítani a postásra...

Gyanútlanul mentem ki az utcára, amikor a postásunk becsengetett, ajánlott küldeményt hozott. Éppen azon 'tipródott' a biciklije mellett, hogy a szomszédom a kutyáival heccelte, s nem túl nagy önbizalommal azt motyogta, hogy fél a kutyáktól, felhúzta nadrágszárát mutatva egy harapás nyomát. Míg a küldemények könyvét lapozta próbáltam nyugtatni, hogy lám-lám amikor kint vannak az utcán a kutyák, akkor nagyon szelídek tudnak lenni, meg sem mukkannak. (a kutyák mit sem törődve a postással, ott kóbászoltak az utcán)

Veszélyes munkakör a postásé

Itt a családiházas övezetben már jó előre lehet tudni, hogy a postás most kanyarodott be az utcába, hiszen a kutyák azonnal rákezdenek örjöngő csaholásukba, ami csak annál a háznál erősödik, ahol éppen jár. Azt mondják a kutyások az a jó házőrző, amelyik a postást támadja, s ha az a játék miatt várja a postást, akkor kutyaiskolában a helye, ahol megtanítják bevadulni. Hajnalban mindig akad kutya az utcán, s a postások gyakran válnak áldozattá...

Ki védi meg az embert?

Úgy két éve történt, hogy a már emlegetett szomszédomnál az óvatlan postás úgy akart a biciklijével megállni, hogy megfogta a kerítését. A kutya éppen ott volt, s úgy megharapta a postás karját, hogy az hónapokra kiesett a munkából. Bírósági per lett belőle (a végkifejletét nem ismerem), s mi szomszédok tanusítottuk, hogy a kutyatartás szabályainak megfelelően tartják a kutyát: tábla a kisajtón, bekerített és zárt udvar...

Nem a kutya, sokkalta inkább a gazdája veszélyes!

Szóval nyugtatgatni próbáltam a postásunkat ezen az ominózus napon, ám egyszer csak azt hallom a szomszédomtól: - Fogd meg Maci! Maci az egyik kutyájának a neve és meg kell mondjam nagyon is illik rá, hiszen termetét és kinézetét tekintve akár medve is lehetne A vér meghűlt az ereimben a szavak hallatán! abszolút mindegy nekem vagy neki szánta... vagy kétlegyet egycsapásra... A postás a biciklije mögé ugrott, ám a kutya oda vágtázott elém, megállt, gondolom nem értette, hogy mi a jó francért kéne neki támadnia... A feje nekem úgy vállmagasságban, tőlem alig centikre (?), szinte éreztem a leheletét. Nekünk nincs kutyánk, sosem volt mivel nincs hozzá megfelelő kerítésünk sem, így nem is értek a kutyákhoz (szerintem nem is kell hogy értsek hozzá, értsenek a gazdáik). Nem tudom mitől támadnak és mitől vonulnak vissza, mitől gerjednek azonnali haragra és ugranak neki a békés embernek, arról már sokkal többet tudok, hogy kiket s hogyan tépett szét a kutya, vagy éppen a saját kutyája... Próbáltam ebben a helyzetben nem mozdulni, nehogy saját magam okozzam a kutya támadását, s haloványan csak annyi jött ki belőlem: - Jani, vidd már innét a kutyádat, én is félek tőle. A mindig kedves és jópofa Jani már hátatfordítva a helyszínnek, ment volna a saját udvarába. Szavaimat hallva megfordult, s amit eztán láttam és hallottam, sokkalta félelmetesebb volt, mint maga az előttem táborozó hatalmas nagy kutya. A Jani, a Nagy Jani feje szó szerint pillanatok alatt elvörösödött, üvöltve kérte ki magának, hogy én 'parancsolok' neki, mert mit képzelek én magamról,... Megismételtem, s kihangsúlyoztam, hogy én csak kértem, hogy vigye innét a kutyáját (ma sem értem mért kell ezt nekem kérnem, de tényleg kértem), mert félek tőle, de csak olaj volt a tűzre. Üvöltözött, trágár kifejezésekkel mindennek elmondott, csak éppen nem terézanyunak. Magát egyre jobban felhúzva, mint egy megvadult állat rohangászott, amíg én a postással igyekeztem lerendezni a küldemény sorsát. Berohant a házába, majd újra erőt gyűjtve rohant ismét az utcára egy újabb gyalázkodás áradattal, majd ismét be és ismét ki... Ezeknek már semmi köze nem volt a postás szituhoz...

...a kiskirály nagyjanik

Sosem merik és/vagy tudják saját magukat felvállalni, simulékonyan érdekeik szerint cselekszenek és beszélnek, csak gyűjtik bőszen a sérelmeiket, akár jogos akár nem, s aztán elég egy szikra hozzá, minden kidől belőlük, az állati ösztön eluralkodik rajtuk. Abban áll az erejük és hatalmuk, hogy megfélemlítsenek másokat, s ilyenkor legalább egy kis időre jól érzik magukat (?) Mert hogy ember módjára megbeszélni bármit is, nahát azt velük lehetetlen! (az én nagyjanim mindig kedves, szellemes és széptevő nagyjani volt már vagy úgy 15 éve) El kell könyveljem magamnak, hogy vannak olyan un. emberek, akik valójában állat módjára élnek és cselekszenek. S a sokkot, miszerint róla nem gondoltam volna, hát kiheverem!

A szabályok nem bírnak visszatartó erővel!

nagyjani szomszédom már kapott egy jókora leckét a kutyatartás szabályaiból, az említett postás-harapással kapcsolatban a bíróságon már minden előkerült, tudnia kell róluk, s ennek ellenére ilyet tesz... 2007, Magyarország, Székesfehérvár, Tapolcsányi utca vagy tán a balkán????