Internet etikett - Netikett

Sokan, sokszor rádöbbentek már, hogy milyen nehéz az interneten kommunikálni, s mennyire könnyű félreértelmezni egy e-mailt, annak jelentését, szándékát. Kapcsolatok, együttműködések bomolhatnak fel miatta, viták, félreértések keletkezhetnek belőle, sőt heves indulatoktól sem mentes háborúskodások, akár egy levelezőlistán, internetes csoportban, egy közösség "füle hallatára" is. Gyanítom, hogy mindez ugyanarról a tőről fakad: a mindennapjainkban sem tudunk viselkedni, nem csak a neten. Míg az élőszavas beszélgetésnél gesztikulálunk, hangsúlyozunk, a hatást azonnal észlelve korrigálni tudjuk, addig mindez leírva egészen más hatást kelt, mintegy felerősítve a gyenge fogalmazókészségünket, a mások iránti tolerancia hiányát. Sokan csupán értetlenségből, de azonnal a támadva védekezéssel reagálnak, gondolkodás helyett.
Nem tudunk viselkedni, ám a lehetőség a tanulásra ezen a területen is adott.

Az etikett egy iránymutatás számunkra: hol, kivel, hogyan viselkedjünk, mit engedhetünk meg magunknak és mit nem célszerű. Az etikett netes megfelelője a netikett (netiquette), amely leírja hogy az egyes internetes kapcsolatoknál milyen szituációban, hogyan helyes viselkednünk, mit tehetünk ha valaki megsérti a netes közösségi szabályokat, hogyan tudjuk mindezt kezelni, minden résztvevő megelégedésére. A netikett tehát mankót jelenthetne értetlenségünkben, s mint minden információ, úgy a netikett is, fellelhető az interneten.

A netikettből, ezen írás elkészítéséhez, azon szabályhoz igyekeztem tartani magamat, miszerint a netikettben sem találunk egyetlen felkiáltó jelet sem :-)

Egy biztos: a netikett alkalmazásából, vagy nem alkalmazásából származó következményekért senki sem vállalja a felelősséget, ám a netes viselkedés következményeit kinek-kinek magának kell vállalnia, ezért érdemes ismerni a netikettet.

A Google 220 000 találatot hozott a "netikett" szóra :-), próbáld csak ki:-)

Ajánlom a magyar netikett-t, amely egy rövid kivonat:
"egy-egynek kommunikáció, amibe a levelezés és a talk (beszélgetés) foglaltatik benne; egy-sokaknak kommunikáció, amely alatt a Usenet-et és a levelezési listákat értjük; és az információs szolgáltatások: ftp, WWW, gopher, MUD, MOO, IRC"


Cégünk kintlevőségeit a nemfizetocegek.hu online követelésbehajtó társaság kezeli.

Szponzorált partnerek


Moha honlap

Előfizetői kártya
--- Előfizetői kártya ---

Belépés

4 + 8 =
Megoldandó az alábbi egyszerű matematikai feladvány és begépelendő az eredmény. Pl.: az 1+2 -nél begépelendő a 3

Dátum sziporkák - excel

Szavazás

Következő GevaPC sziporka - ingyenes mail sorozat?:

3 ECDL vizsgafeladat megoldása

Hírcsatorna

Megosztás

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Villám Viccek :-)

egerke
- Hogyan hívják a hajótörött egeret?
- Robinson Kurzor

- Hogyan szökött meg az egér a templomból?
- Rákattintott egy ikonra, amitől kinyílt egy ablak és azon gyorsan kisurrant.

Tévedni emberi dolog,
de mindent igazán összekutyulni csak számítógéppel lehet.

Két számítógép beszélget:
- Iszonyatos rémálmom volt,
- Mit álmodtál?
- 0 1 1 1 0 1 0 0 2

Barátja pénzt kér kölcsön az informatikustól:
- Tudnál adni egy ezrest?
- Igen, de legyen 1024 hogy kerek legyen...

- Hogy hívják apacs nyelven a Windowst?
- ???
- Fehér ember várni homokóra.

lemezAzt írja:
- tegye be a 3. lemezt az A: egységbe...
De hisz már a második is alig fért bele ...


- Apu, tudtad, hogy a mágnes nem vonzza a floppy-jaidat?

számítógép
Számítógéppel sokkal könnyebben oldhatók meg azok a feladatok, amiket nélküle nem is kellene megoldani.

- Honnan lehet tudni, hogy egy nő használta a számítógéped?
- Az egér előtt sajt van, a joystickon rúzsnyomok, a cd-tálcán kávéscsésze, a monitoron meg hibajavító festék.


- Mit ír ki a Windows Vista, amikor lefagy?
- ???
- Astala Vista!

- Mit keres egy részeg a számítógépben?
- A CD-RUM-ot.


- Hogy találod meg a Nagy Ő-t?
- Shift és kis ő.


- Melyik egeret a legkönnyebb megfogni?
- ????
- Amelyikkel a kurzort mozgatod!


- Miért van a szőke nő monitorján cipőnyom?
- Mert megpróbált belépni az internetre.