Olvashatja a GevaPC tevékenységéről érkező visszajelzéseket, és Ön is bejegyezheti észrevételeit, mind a honlapon tapasztaltakkal kapcsolatban, mind pedig mint GevaPC tanítvány, partner, ügyfél.
Köszönjük a bejegyzését: GevaPC

Kertész Gyula

Én itt nem győzök csak ámulni és bámulni.
Mindig azt kívánom magamnak, hogy legyen már annyi időm amennyit itt ezen az oldalon kedvem szerint eltölthetnék.
Annyi új ismeret anyaggal, témával találkozom, hogy már-már nem is tudom, hogy melyiket olvassam, tanuljam, mint meglehetősen amatőr és az informatikát szerető ember.

A honlap készítőjének és üzemeltetőjének újra és újra köszönöm és kívánom, hogy még hosszú éveken keresztül késztessenek engem és azokat akit az ajánlásomra felkeresik ezt az oldalt ÁMULATRA, CSODÁLATRA.
KÖSZÖNÖM.

Ladybird

Ma volt a 7 modul közül az utolsó vizsgám, adatbázis-kezelés, mely hibátlan lett!
Az összes modulra való felkészülésben nagyon sokat segített a honlap és Geva is egyaránt!
Nagyon köszönöm!!!

Molnár Szilvia

Sziasztok!
Köszönöm szépen a segítséget Geva-nak. A honlap nagyon sok segítséget nyújtott a sikeres ECDL* bizonyítvány megszerzésében. A honlap és Geva segítségének köszönhetően alig 1 hónap alatt sikerült mind a 7 modult megcsinálnom. Köszönöm még egyszer. Ígérem nem feletkezem meg a honlapról, minden ismerősömnek fogok szólni hogy van egy szuper honlap ahol igazi kincsekre lehet találni. :-)

agomama

Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kivánok.

B.U.É.K.

Fazekasne Klari

Tisztelt Szerkesztőség!

Nagyon köszönöm a honlapjukon található segítséget, vagyis a sok példa megoldását a 4.modulhoz!
Segítségükkel sikeres vizsgát tettem, és nagyon nagy mértékben hozzájárult az Önök munkája! További jó munkát kívánok, és remélem, hogy az adatbázis kezelésnél is legalább ilyen sikeres lesz az Önök honlapja!
köszönettel
Fazekasné Klára

Annamari

Köszönet e nagyszerű honlapnak!100%-osra sikerült megcsinálnom az ECDL* táblázatkezelés vizsgát:)

Ez a WEB lap sok-sok ujdonságot , tartogat számomra. Egyenlőre ismerkedem a tudástárral amit később biztosan hasznosítani tudok.
Köszönet: egy újabb "örök tanuló "

Zoz

Nagyon szépen köszönöm a sok segítséget amit a GevaPC-től kapok! Az oldal segítségével a múlt héten 100%-os eredményt sikerült elérnem az ECDL* táblázatkezelés vizsgán! Köszönöm Évának a sok segítséget!

Kertész Gyula

Ezen a Web oldalon mindig találok olyan új ismeretet, amit egyszerű "mezei" felhasználóként tudok hasznosítani a mindennapi munkám során. Most az irányított beillesztést tanultam meg. Köszönettel.

Kertész Gyula, mint örök tanuló.

Kertész Gyula

Ha nem találtam volna rá erre az oldalra, azt hiszem kimaradt volna valami az életemből. Jól szerkesztett és jól átlátható. Az egyes témákhoz adott TANÁRI segítség Éva részéről mesteri. Ő tudja és átérzi azt, hogy vannak emberek, akik az informatika világában segítségre szorulnak. Ő ebben a rohanó időhiányos életben is megtalálja a lehetőséget a kapcsolattartásra a megfelelő segíségadásra. Úgy gondolom ez is egy NAGY ÉRTÉK.


Cégünk kintlevőségeit a nemfizetocegek.hu online követelésbehajtó társaság kezeli.

Szponzorált partnerek


Moha honlap

Előfizetői kártya
--- Előfizetői kártya ---

Belépés

2 + 2 =
Megoldandó az alábbi egyszerű matematikai feladvány és begépelendő az eredmény. Pl.: az 1+2 -nél begépelendő a 3

Dátum sziporkák - excel

Szavazás

Következő GevaPC sziporka - ingyenes mail sorozat?:

3 ECDL vizsgafeladat megoldása

Hírcsatorna

Megosztás

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Villám Viccek :-)

egerke
- Hogyan hívják a hajótörött egeret?
- Robinson Kurzor

- Hogyan szökött meg az egér a templomból?
- Rákattintott egy ikonra, amitől kinyílt egy ablak és azon gyorsan kisurrant.

Tévedni emberi dolog,
de mindent igazán összekutyulni csak számítógéppel lehet.

Két számítógép beszélget:
- Iszonyatos rémálmom volt,
- Mit álmodtál?
- 0 1 1 1 0 1 0 0 2

Barátja pénzt kér kölcsön az informatikustól:
- Tudnál adni egy ezrest?
- Igen, de legyen 1024 hogy kerek legyen...

- Hogy hívják apacs nyelven a Windowst?
- ???
- Fehér ember várni homokóra.

lemezAzt írja:
- tegye be a 3. lemezt az A: egységbe...
De hisz már a második is alig fért bele ...


- Apu, tudtad, hogy a mágnes nem vonzza a floppy-jaidat?

számítógép
Számítógéppel sokkal könnyebben oldhatók meg azok a feladatok, amiket nélküle nem is kellene megoldani.

- Honnan lehet tudni, hogy egy nő használta a számítógéped?
- Az egér előtt sajt van, a joystickon rúzsnyomok, a cd-tálcán kávéscsésze, a monitoron meg hibajavító festék.


- Mit ír ki a Windows Vista, amikor lefagy?
- ???
- Astala Vista!

- Mit keres egy részeg a számítógépben?
- A CD-RUM-ot.


- Hogy találod meg a Nagy Ő-t?
- Shift és kis ő.


- Melyik egeret a legkönnyebb megfogni?
- ????
- Amelyikkel a kurzort mozgatod!


- Miért van a szőke nő monitorján cipőnyom?
- Mert megpróbált belépni az internetre.